Ebben a szomorkás, esős tavaszi időben mit is tehetünk? Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy nem egy fenyegető vizsga lohol a nyakunkban, s percre percre egyre közeledik, együnk egy jó reggelit, menjünk el a könyvtárba, vagy csak sétálni az esőillatú városba.

Ha arra gondolunk, hol tipikus, hogy egy kenguruval találkozzunk, a könyvtárat bízvást a legutolsók között mondanánk. Pedig, ha Bernyával szeretnénk összefutni, csak úgy véletlenül, akkor az első három hely, ahol keresnünk érdemes őt, az a patakpart, a lángossütőde Cédrus piacon az Örs vezér téren, vagy a könyvtár a Füredi utcai lakótelepen. Mondhattuk volna még az ágyát is, ahol szabadnapjain reggelente tejeskávéval a kezében heverészik, de ha nem ismerjük a házszámot, akkor nem tudunk hozzá becsöngetni. Ja, és ha valahol új pékség nyílik a lakótelepen, akkor Bernya az elsők között lesz, aki odasiet, gondosan felméri a választékot, majd degeszre tömött papírzacskókkal távozik. Aztán hetekig dilemmázik, vajon melyik kedvenc pékségében vegyen magának reggelit. Nem könnyű egy kenguru élete! Főleg, amikor egyre-másra nyílnak a pékségek a kerületben, kínálgatják illatozó, helyben sütött portékájukat, kávéillattal és vaníliával csalogatnak, az üvegen át pedig kerek, mosolygós zsömlék, dundi bukták és kacér croissant-ok kelletik magukat. Bernya kedvenc étkezése kétségkívül a reggeli volt. Friss, vidám napindító, egész délelőtti jókedvének megalapozója. Legszívesebben ebéd helyett is reggelizett volna, és igazság szerint, időnként meg is tette. Reggelire kávé péksüteménnyel, ebédre pedig péksütemény kávéval – esetleg szendvics friss zöldségekkel. Vacsorára aztán jöhetett valami komolyabb.

Szóval, Bernyával összefutni a legnagyobb esély a könyvtárban nyílt, ahol rendszeresen megfordult. Könyveket kölcsönzött és hordott vissza szorgalmasan, lehetőség szerint határidőre, nehogy megbüntessék. De helyben olvasni is szeretett, bele-belelapozott a polcról levett könyvekbe, néha a könyv felét helyben ki is olvasta. Sokszor járt úgy, mint a pékségben szokott: legszívesebben mindent elolvasott volna, de egyszerre legfeljebb nyolc könyvet lehetett kikölcsönözni. Lássuk be, ez elég ésszerű korlátozás volt: ennél sokkal többet hazacipelni sem bírt volna. Otthon aztán újabb dilemmával szembesült: melyiket kezdje el olvasni? Kipakolta a könyveket a szatyorból, sorba rendezte a kanapé mellett a kisasztalon, aztán csak ült fölöttük és töprengett, melyiket vegye először kézbe. Talán azt, amelyikbe már a könyvtárban is beleolvasott? Vagy azt, amelyiknek olyan izgalmas címe van? Netán azt, amelyiket a könyvtáros néni ajánlotta? Felütötte az egyiket és belekezdett, de rögtön arra gondolt, talán mégiscsak a másikkal kellett volna kezdenie. Akár fél óráig is eltartott, amíg elszánta magát az egyik mellett. Akkor aztán hátradőlt, mancsába fogta a könyvet és olvasott egészen sötétedésig. No meg utána is, csak villanyt gyújtott. Olvasás közben sokszor még az uzsonnáról megfeledkezett. Persze nem mindig. Bernya pontosan tudta, hogy ez nem szép szokás, de olyankor evés közben is olvasott. Kikészített magának egy tálkában némi harapnivalót, és a kanapén ülve habzsolta a történeteket.

Legjobban a regényeket és a szakácskönyveket szerette. Ez utóbbiak közül legjobban azokat, amely nem csak recepteket, hanem a receptekhez kapcsolódó történeteket is tartalmaztak. Ezeket külön élvezettel olvasta, és mindig elhatározta, hogy egyszer majd felkeresi a könyvben szereplő országot vagy tájegységet. Igaz, eddig csak a Balatonig jutott, de ott aztán derekasan végigkóstolt mindent, amit csak a hamisítatlan balatonfüredi strandbódék kínáltak: lángost, hekket, palacsintát. Este pedig balatoni fogast és halászlevet. Aztán, amikor eltelt a szakácskönyvekkel, akkor regényt olvasott, magyar és világirodalmat, válogatás nélkül klasszikusokat és kortársakat. Alighanem Bernya volt a legműveltebb kenguru a kerületben. Vagy talán az egész városban. Ki tudja? Bernya sosem dicsekedett ezzel, hogy kiderülhessen.

Ebben a mesében nem lesz történet. Elvégre, milyen említésre méltó esemény történhet egy könyvtárban? Nem tartottuk be a határidőt, és megbüntettek minket? Egy bácsi elhappolta az orrunk elől a kinézett könyvet? Véletlenül olyan könyvet választottunk, amit korábban már olvastunk? Na ugye. Így hát fejezzük be azzal, hogyha Bernyával szeretnénk találkozni, csak úgy összefutni, mintegy véletlenül, és esik az eső, és a lángososnál sem láttuk, akkor mindig tegyünk egy próbát a könyvtárban, az olvasóterem végében, balra a második fotelben. Könnyen megtalálhatjuk Bernya kedvenc helyét, mert már egészen kenguru alakúra ülte ki az ütött-kopott széket.