Bernya napsütéses áprilisi reggelre ébredt. A nap rézsút tűzött be az ablakon; ebből Bernya megállapította, hogy még nem járhat túl későre. Ennek megörült. Legtöbbször későn kelt, amikor szabadnapos volt, de a mai nap különleges volt: Bernya születésnapja. A kenguru azt szerette volna, hogy minél hosszabb legyen. És mivel egy nap meghatározott, 24 órából áll (sajnos, még a születésnapok is), meghosszabbítani nem lehet, így Bernya arra az álláspontra helyezkedett, legjobb, ha minél hamarabb elkezdődik.

Nem is húzta az időt. Felkelt, a konyhába sietett és kávét főzött magának. Tejet melegített, belelöttyintett a bögrébe egy születésnapos kengurunak való adagot, majd bögrével a kezében visszament a hálóba és befeküdt az ágyba. Ha azt hittük, hogy Bernya fel fog kelni, és mondjuk tornagyakorlatokat fog végezni a nyitott ablak előtt, akkor alaposan tévedtünk. És elárultuk, hogy nem ismerjük eléggé Bernya barátunkat. Számára ugyanis a nap egyik fénypontja volt kávésbögrével a kezében lustálkodni, amíg hasára süt a nap, és a tejeskávét kortyolgatva tervezgetni a napot.

Idén hétfőre esett Bernya születésnapja. Hétvégén már elintézte a bevásárlást: járt az Örs vezér téri piacon és kisboltban. Hozott házi tejfölt, sajtot, harsogó piros retket, zsenge medvehagymát, friss, ropogós zsömlét. A hűtő tele volt finomságokkal, úgyhogy azon nem kellett aggódnia, mivel fogja megtölteni a hasát eme jeles napon. Nézte a világoskék, ragyogó eget, és a szemközti házak tetejét, ahogy megcsillan rajtuk a reggeli napfény. Nagyot nyújtózott, kortyolt a kávéból, és arra gondolt, ilyen szép napos időben feltétlenül ki kell nézni a patakpartra ugrálni.

Bernya ugyanis a Füredi utcai lakótelepen lakott, a svéd bútoráruház mögött, egy tízemeletes panelház legfelső emeletén. Ugrálni pedig a Rákospatak partjára járt. Ha úgy adódott, egyedül, ha pedig legjobb barátja, Robi a béka is ráért, akkor ővele. És Bernya azt gondolta, Robi biztosan rá fog ma érni, hiszen ma van Bernya születésnapja, és tavaly ilyenkor is hatalmas murit csaptak a békával. Ugráltak naplementéig, aztán beugrottak a közeli cukrászdába születésnapi tortát enni.

Bernya felkelt. Gyorsan lezuhanyzott, beágyazott, és reggelit készített magának. A pici lakótelepi konyhában nem volt asztal, így tálcástul a kanapéra ült, és ott majszolta el a sajtos szendvicseit. Fél szemmel a telefonját leste. Kétszer már megzizzent: a pingvinek, Bernya kollégái és Donna Mamma, a tiramisu-készítő már felköszöntötte születésnapi sms-ben. Amíg zuhanyzott, a szülei is felhívták Ausztráliából, így most visszahívta őket. Később aztán küldött üzenetet Anti is, a másik pizzafutár, Bernya váltótársa, Marika, a perecárus lány, Bernya régi munkatársa, és nagyjából mindenki, aki ismerte. Még Józsi is, a mongol futóegér, akit pedig mindig legyőzött futásban, még ő is küldött egy rövidke üzenetet. Mozgalmas volt a délelőtt. Bernya mindenkinek válaszolt, megköszönte a jókívánságokat és várt. Egy hívásra különösen nagyon várt, Robiéra, hogy mit fognak ma csinálni, a születésnapján. Úgy tudta, ma a béka is szabadnapos. Robi azonban nem jelentkezett. Talán elaludt – gondolta először Bernya, de amikor már dél is elmúlt, biztos volt benne, hogy ébren van, csak épp őt nem keresi.

Tanácstalanul ücsörgött a kanapén. Meddig várjon? Menjen egyedül ugrálni? Menjen egyedül tortát enni? A születésnapján? Miért nem jelentkezik Robi? Talán elfelejtette? Az lehetetlen! De mi van, ha mégis? A legjobb barátokkal is előfordulhat! De Robival is? Igen, talán vele is.

- Akkor elmegyek én! – állt fel végül, és a nyomaték kedvéért toppantott is hozzá. Azzal a lendülettel ki is lépett a lakásajtón, a kulcsot az erszényébe tette, és hívta a liftet. Odalent a troli épp befordult a sarkon, Bernya két nagy ugrással a megállóban termett, és felugrott rá. Két megállót utazott a Zsálya utcáig, ahol a béka lakott. Ott leszállt, és elsétált Robi házáig. Robi is panelházban lakott, a hatodik emeleten. A kenguru már épp meg akarta nyomni a kapucsengőt, amikor kinyílt a kapuajtó, és valaki kijött. Nem Robi volt. Titkon remélte, összefut a békával, aki épp őhozzá indul, de azért bement a lépcsőházba. Felment a hatodikra, és ott becsöngetett Robihoz. Nagy sokára hallotta meg Robi csoszogó lépteit. A béka ajtót nyitott és összecsapta a kezét.

- Bernya! –meglepetésében csak ennyit tudott mondani.

Bepillantott Robi válla fölött a lakásba, és látta, hogy a nappali padlója telis-tele van összegyűrt papírokkal. Robi szemmel láthatóan zavarban volt.

- Bejöhetek? – kérdezte Bernya, és tétován tett néhány lépést befelé.

- Persze, gyere csak! – felelte Robi, és előre sietett. Próbálta sebtiben összeszedni a papírfecniket, hogy helyet csináljon a fotelben Bernyának. A kenguru leült.

- Mit csinálsz? – kérdezte, egyre növekvő kíváncsisággal. Egy pillanatra meg is feledkezett arról, miért jött.

- Semmit! – vágta rá Robi, és azon igyekezett, hogy észrevétlenül kihúzzon Bernya alól egy ott felejtett papírlapot. Ez nem sikerült. A kenguru elkapta a papír végét, kihajtogatta, és elolvasta. Ez állt rajta:

- Kend guru?

- Nem! Kenguru!

Bernya nem értette. Aztán felkapott a földről egy másik fecnit:

Sok boldog születésnapot, Bernya!

Kíván neked szeretettel a béka.

Ez át volt húzva, és alatta másik négy sor:

Éljen Bernya, a legjobb barát!

Bár nem arany, tizennégy karát,

De fogadd szeretettel a tortát!

Szerény születésnapi ajándék gyanánt!

Bernya értetlenül nézett Robira. A béka leült a kanapéra, nagyot sóhajtott, és belefogott a magyarázatba:

- Tudod, Bernya, hetek óta azon töröm a fejem, mit adhatnék neked születésnapodra. Valami igazán különlegeset és személyeset, mert te vagy a legjobb barátom. Arra gondoltam, írok neked egy verset. Csak neked. De hát látod – mutatott körbe az összegyűrt papírhalmokra. – Az égvilágon semmi sem rímel arra, hogy kenguru! Sem pedig arra, hogy Bernya! És én egyébként sem tudok verset írni. Nézd meg ezt az utolsót! Rettenetes! – sopánkodott – Pedig olyan jó lett volna! Azt terveztem, reggel megírom a verset, aztán a tortával a kezemben átmegyek hozzád! Hajnal óta írom ezeket a sorokat, de egyik rosszabb, mint a másik. Lássuk be, vacak verselő vagyok!

- De a legjobb barát, amit kenguru csak kívánhat – felelte meghatva Bernya, és megölelte a békát – Én pedig már azt hittem, hogy elfelejtetted! Nem baj, ha nincs vers, sem kell a torta sem, csak ünnepeljünk együtt!

- Torta azért van! – bontakozott ki Robi az ölelésből, és kisietett a konyhába. Kisvártatva egy papírdobozzal, meg két kistányérral tért vissza.

- Bontsd csak ki! A tied! – biztatta a kengurut .

Bernya kibontotta a papírdobozt, amely egy méretes csokoládétortát rejtett. A kenguru szájában összefutott a nyál.

- Kóstoljuk meg – indítványozta.

- Az ünnepelt vágja fel a tortát! – jelentette ki Robi, és Bernya mancsába nyomta a tortavágó kést. Ő leszelt két tekintélyes méretű szeletet, tányérra tette, és nekiláttak. Bernya úgy érezte, a világ legfinomabb csokoládétortáját eszi.

Amikor jóllaktak, nekiindultak a patakpartra ugrálni. Egészen naplementéig ugráltak, elmentek egészen az autópályáig és vissza, aztán a Kerepesi útig a másik irányba. A lemenő nap aranyfényében indultak haza. Elpilledve, szótlanul sétáltak, amikor Robi egyszer csak oldalba bökte:

- De tényleg, szerinted mi rímel arra, hogy kenguru?