Nos, már nemcsak a tavaszban, de a szorgalmi időszakban is úgy igazán benne járunk, és közeledik az egyetemisták réme, a vizsgaidőszak. Hát igen, másoddiplomásként, húszon jóval túl sem kevésbé megterhelőek ezek a hónapok. Ezért ritkultak meg a bejegyzések, kedves Olvasó, szíves elnézésedet kérem. Tankönyv és jegyzet-hegyek tornyosulnak a fejem fölé, éjszakánként pszichológiai kísérletekkel álmodom, és statisztika szigorlattól rettegek. Ahogy Bernya mondaná egy szóval: Müff!

Bernya nagyon élvezte, hogy végre úgy igazán benne járnak a tavaszban. Már nem csak egy szellőztetés erejéig tárta ki az ablakokat, hanem egész délelőtt nyitva hagyta, s nagyokat nyújtózott a szőnyegen a napfényben. Bundája csak úgy szívta be a meleget, és legtöbbször a balkonon ücsörögve kávézott. A friss tavaszi szelek kifújták a szmogot a városból, és a világoskék, magas égbolt egy karnyújtásnyira volt csupán a tizedik emeleti erkélyről. Odalent zajlott az élet. A patakparton futók futottak, a másik irányban munkába igyekvők kapcsoltak csúcssebességre, hogy elérjék a sarkon bekanyarodó trolibuszt. Anyukák perlekedtek a csemetéikkel, akik óvoda helyett a játszótérre akartak menni, és nyugdíjas nénik igyekeztek a boltba, a szélben libbenő lila és barna szatyrokkal. Öltönyös alakok rontottak ki a lépcsőházból ruganyos léptekkel: ők nem a troli után igyekeztek, hanem fekete vagy metálszürke autójukhoz a parkolóban. A felbőgő motorok zaja már nem ért fel a tizedikre, így Bernya egy-egy fékcsikorgásból értesült csupán, ha sietségükben nem fékeztek idejében a zebra előtt. Kezükkel a kormányon dobolva várták, amíg a nénik átérnek, aztán sebességbe kapcsolva lőttek ki a Füredi utcán, hogy beérjenek kilencre a belvárosba.

Bernya ma nem volt szabadnapos, de csak tizenegy órára kellett beérnie Don Zsiri Pizzériájába. Akkoriban ott dolgozott, elsősorban pizzafutárként, de ha volt néhány szabad perce, rögtön a konyhába óvakodott, hogy Laci bácsitól ellesse a pizzakészítés fortélyait.

- Eredeti olasz pizza, prego, amico! – szólt volna közbe Don Zsiri, az étterem tulajdonosa, ha hallotta volna – A Don Zsiri pizzériában készülnek a város egyetlen eredeti olasz pizzái!

Bernya jól tudta, Don Zsiri mennyire háklis erre, és mikor ebédre csak úgy a tepsiből, forrón falták a Laci bácsi gőzölgő korongjait, nem is látta okát, hogy kételkedjen ebben. Még egyet nyújtózott, behozta a kávésbögréjét, és nekiállt készülődni. Nem akart késni, mert ezt volt a második dolog, amire Don Zsiri meglehetősen háklis volt. A harmadik pedig, hogy feltétlenül Don Zsirinek kellett szólítani. Bernya tartotta magát ehhez, és a főnöke igencsak kedvelte őt. Bernitónak szólította, és áldását adta arra, hogy Bernya besegítsen a konyhán, ha épp nincs szállítás. Bernya szeretett itt dolgozni, ám egy váratlan esemény arra kényszerítette, hogy máshol keressen munkát magának.

Hogy mi történt, és egyáltalán, hogy teltek Bernya napjai pizzafutárként Zsiri pizzériájában? A nemsokára megjelenő meseregényből ez is kiderül!
Don Zsiri, pardon.