Ezt dobta mára a gép - vagyis Szilvi, a VKP-mozgalom vezére ezt sorolta ki számunkra. Így ez egy személyesebb poszt lesz. Most nem úgy fogok mesélni Bernyamesét, ahogy szoktam, nem is interjúztatom Bernyát cicabatta-halmok mellett, hanem én mesélek arról, hogyan születnek a Bernyamesék.

Kicsit bővebben értelmezve a témát, mesélek szívesen arról is, hogyan született meg Bernya, a kenguru alakja. 2012-ben kezdett körvonalazódni egy kenguru-figura, valahogy egyszer csak megjelent, mint egy üstökös, és lepottyant elénk a Füredi utcába. A férjem is rákapott a témára, és együtt kezdtük kialakítani a kenguru karakterét. Dehogy volt akkor még tervben, hogy ebből meseregény lesz! Kapcsolatunk első évének végén jártunk, dübörögtek a mézeshónapok, imádtuk egymást, és mindent, ami összeköt minket. Boldogan lángosoztunk a Cédrus piacon Sanyi bácsinál a bevásárlás után, futottunk reggelente a patakparton, sétáltunk a sajátosan kellemes lakótelepen, és heverésztünk tejeskávéval az ágyban hétvégén reggelente. Néha nyári estéken a kanapén ücsörögve és borozva, rá tudtam venni a férjemet, hogy kenguruugrásban ugráljon fel-alá a nappaliban, nekem pedig a könnyeim potyogtak a nevetéstől. És közben szőttük-szövögettük a kenguru-figurát. Lassan, szinte észre sem vettük, önálló életre kelt, saját szokásai lettek, saját szavai, aztán neve, végül lett barátja, Robi, a béka. Ha úgy tetszik, a szerelmünkből született - nem akarom ezt túlromantizálni, amúgy sem vagyok egy romantikus alkat - én pedig elkezdtem nevelgetni. Néha együtt, de legtöbbször már én magam, történeteket szövögettem Bernya alakja köré. Egyre jöttek az ötletek - hogy honnan, hát nem is tudom. Honnan jönnek az ihletett pillanatok? A cirkusz, a pizzéria, Cirmancs és Cirmike, aztán Józsi, az örök rivális és persze barát, a pingvinek, s így lassan benépesült Bernya világa. Én pedig beleszerettem ebbe a világba, ami itt van karnyújtásnyira tőlem, a Füredi-Zsálya-Tihany utca szegletében, és bármikor, csak úgy papucsban átszaladhatok Bernyához, és elbeszélgethetek vele, vagy megleshetem, mit csinál aznap reggel. Bernya az én gyermekem, egyelőre csak egyetlen és virtuális, hiszen igazi nincs még. De majd ha lesz, s adja Isten, hogy legyen, boldogan fogom a kezébe adni a mesekönyveket, és titkon büszke leszek magamra, hogy lám, mutass még egy gyereket a Füredi utcában, akinek az anyukája saját mesekönyvet írt! Kinek van még otthon külön bejáratú kenguruja, s kinek van karnyújtásnyira Bernya Füredi utcai világa?

De nem akarok eltérni a kijelölt témától. Hogyan születik egy blogposzt. Az elmúlt hetekben sajnos sehogy, beköszöntött a vizsgaidőszak, ami húszon túl, pszichológus hallgatóként is éppolyan frusztráló, mint annak idején tizenkilenc évesen. Hiányzik is Bernya! Minden vágyam, hogy leüljek írni néhány oldalt, de most nem ennek van itt az ideje.
Amikor pedig itt van, akkor általában úgy történik, hogy tele vagyok apró és nagyobb történetekkel. Az első könyvet megírtam, a második folyamatban van, de rengeteg mese sorakozik a fejemben, ami nem fér bele egyiknek a tematikájába sem. Mesék Bernya barátairól, amelyekben Bernya csak mellékszereplő, mesék Bernya gyerekkorából, amikor kiskenguru volt, és a Királyhágó téri rezidencián lakott a szüleivel, és mese arról, hogy Bernya nemrég Párizsban járt. Ezeket sehogy sem tudom beilleszteni a regényekbe, így ide töltögetem fel Neked, kedves Olvasóm, s bízvást bízom benne, hogy örömödet leled ezekben a történetekben. Remélem, hogy kedvedet leled a rövidke mesékben, elvarázsol téged Bernya és barátai bájos világa, magával ragad a Füredi utcai lakótelep hangulata, s szebbé teszik a napodat. Az én életemet szelíd, meleg aranyfénnyel vonják be Bernya és barátai, s szebb lesz tőlük ez a világ. Szívből kívánom, hogy Neked is szerezzenek kedves pillanatokat.