Egy ínycsiklandó sós perec. Bernya és Robi megismerkedésének egyik kulcsmozzanata. Ha már egy icipicit is megismertük Bernyát, ezen nem is csodálkozunk igazán. Egy hasát szerető kenguru mindig kapható egy friss perecre, pláne egy hosszas ugrálás után! Hogy pontosan hogyan történt, az a mesekönyvből kiderül. De hogy kicsoda Robi, a béka, azt itt és most Te is megtudhatod, ha velem tartasz.

Robi, a béka, úgy is, mint Bernya legjobb barátja, tornatanár volt a Zsálya utcai általános iskolában. Az iskolától pontosan egy ugrásra lakott, a Zsálya utca legvégén, egy tízemeletes panelházban. Szerencsére kis ugrásra, mert Robi, béka lévén, legtöbbször ugrálva közlekedett, és legtöbbször késésben is volt. Ha volt első órája, éppen hogy beért csengetésre, arra sem maradt ideje, hogy beköszönjön a tanáriba, máris sorakozót fújt, és elkezdte a tanítást. Egészen a tél kezdetéig az iskolaudvaron, a sportpályán tartotta az órákat: magas-, távol- és hármasugrást, no meg szabadtéri labdajátékokat. Ezek közül a magasugrásban kevésbé volt jó, negyedikes tanítványai sokszor már magasabbat ugrottak nála. Hármasugrásban viszont verhetetlen volt, és nála kitartóbban már a gimnáziumban sem rótta senki a kilométereket. Fiatalabb korában hosszútávfutói karrierről álmodozott, aztán egy szép napon ráunt a hosszútávfutásra, és beiratkozott a főiskolára, hogy kisgyerekeket taníthasson.

Robi szabadidejében búvárkodott. Ehhez békatalpai, hogy így mondjuk, mindig kéznél voltak. Mivel szülei a Velencei tónál éltek, iskolaszünetben gyakorta hazalátogatott, hogy fejest ugorjon a vízbe, és késő estig lubickoljon. Ha telente befagyott a tó, és a csukára leső horgászok nem vágtak léket, akkor Robi a kandalló elé húzódott, és történelmi regényeket meg krimiket olvasott a hosszú estéken. Ezenkívül az élelmiszerboltokat járta kitartóan, mert kedvencét, a kókuszos joghurtot alig lehetett kapni valahol. Így aztán, ha sikerült szert tennie egy nagyobb adagra, hetekig csak azon élt. Már csak azért is, mert főzni későn tanult meg, amikor új szakács érkezett az iskolába, és lyukasóráiban Robi elleshette tőle a mesterfogásokat.

Bernyával egy szép tavaszi napon ismerkedett meg. A sors furcsa fintora, hogy Robi anyukája a Sivatagi úti Általános- és Ugróiskolában volt testnevelő tanárnő, ahova annak idején Bernya is járt. Mégsem találkozott sosem Robival, pedig a béka a napközi végeztével gyakran látogatott be az édesanyjához, hogy együtt vonatozzanak haza Velencére, tóparti nádfedeles házukba. Így aztán Robinak és Bernyának még hosszú évekig várni kellett, hogy végre találkozzanak és barátságot köthessenek, úgy is, mint patakparti sporttársak, és mint egymás hű támaszai a nehezebb időkben.