2015. ápr 02.

A kenguru esete az Eiffel toronnyal

írta: Oláh Katalin
A kenguru esete az Eiffel toronnyal

Engedj meg ma egy személyesebb hangvételű bejegyzést, kedves Olvasó. Bernyáról lesz szó most is, de egy picit máshogy.  Lassan 3 éve már, hogy a kenguru alakja megszületett, és nem sokkal születése után írni is kezdtem az első történeteket. Igaz, elég lassúdadan, mert munka és iskola mellett csak így tudtam haladni. Január óta viszont intenzíven foglalkozom Bernyával: jelesül, amíg az első könyv grafikáira várunk, én már a második könyvet írom. De most először, tegnap éjjel történt meg, hogy Bernyával álmodtam. De nem valami zagyva, zavaros, analitikusok díványára való sületlenséget! De nem ám! Egy komplett történetet. A Bernya Párizsban c. mesét már hetekkel ezelőtt írni kezdtem, de aztán elsodort Józsi, a mongol futóegér és Bernya esete a csatornában csövező patkányokkal. A mese így félbemaradt, nagyjából ott, hogy Bernya kitaxizik a repülőtérre, azóta meg sem nyitottam.

Éjjel viszont továbbálmodtam a történetet. Bernya régi vágya teljesül: végre eljut az Eiffel-toronyba, amit nagy lelkesen meg is mászik, hatalmas ugrásokkal vágtatva felfelé a lépcsőn, hogy az egész acélszerkezet beleremeg. Rá is szólnak  hangosbemondóból, amit a kenguru természetesen nem ért, hisz nem tud franciául. A tornyot épp munkások renoválják az első emeletnél, ők is, és a turisták is Bernya után kiabálnak, amikor végre megérti, hogy róla van szó. A hangosbemondó női hangjából is annyit ért, a francia katyvaszból annyit hall ki, hogy "kenguru", s valahogy rájön, hogy azért szólnak neki, hogy ne ugráljon. Később aztán, mielőtt hajnaltájt felébredtem volna, bevillant, hogy a számomra is érthetetlen francia szöveg, amit álmomban hallottam, az volt, hogy "Megkérjük a kengurut, hogy ne ugráljon!".

eiffel
Reggel persze első dolgom volt folytatni a párizsi mesét, beleszőve Bernya Eiffel-toronyban megesett kalandját. Nos, néha így születik meg egy mese folytatása. És hogy mi mindent tartogat még Párizs Bernya számára? Ez majd a második Bernya-könyvből fog kiderülni!

Szólj hozzá

személyes bennfentes