Emlékszünk, hogy Mr. Bagoly kedvenc magyar mondata az volt, hogy "Magolj fiam, bagoly"? Ezt az apukája idézgette neki még fióka korában, hogy szorgalmasabb tanulásra ösztönözze fiát. Mr. Bagoly évtizedek múlva is emlékezett rá, hogy az idézet egy hosszabb versből volt való, de a többi sorára már nem emlékezett. Amikor Mr. Bagoly másodszor is leszállt Budapesten, csomagjai pedig később légipostával megérkeztek, pár napot még eltöltött Cirmancsnál és Cirmikénél. Rutinos látogatóként a most már a mosógép felé sem nézett, hanem egyenesen célba vette a radiátorra szerelt párologtató csövet. Ott húzta meg magát, és bár éjszakai állat volt, igyekezett hajnalban ágyba, azaz csőbe kerülni, hogy reggel segíthessen a cicáknak a kávézó nyitásánál. Napközben, ha épp nem volt vendég, a hirdetőújságokat bújta. Másfél szobás odút szeretett volna magának, saját kis kerttel, jó közlekedéssel, kiváló panorámával. Végül talált is egy eladót a Vezér utcában, nem messze a rokonaitól. Kifizette a foglalót, és másnap beköltözött. Eltartott néhány hétig, amíg megszokta az új helyet. Időnként megesett, hogy éjjeli repülése végeztével az Álmos vezér útján álló tömbház legszélső, nyitott ablakán repült be. Az Álmos vezér útja két utcányira volt a Vezér úttól, és hajnali három körül, a fáradságtól kótyagosan igazán senkinek nem róható fel ez a tévedés. Mr. Bagoly néha riadalmat okozott az utcában, és az ott élők rászoktak, hogy éjszakára sose hagyják nyitva az ablakot. Aztán ez is elmúlt, és Mr. Bagoly már félálomban is hazatalált otthonába.

Ennek örömére lakásavatót rendezett, melyre meghívta Cirmancsékat, Cicerót, és újdonsült barátját, Bernyát. Bernya magával hozta Robit is, azt gondolván, a jövevénynek az a legjobb, ha minél több ismerősre tesz szert. Bernya pedig, mint olvasott és a verseket szerető kenguru - bár regényeket és szakácskönyveket azért szívesebben olvasott - előkereste azt a verset, amit Mr. Bagoly apukája idézgetett annak idején kisfia számára. Át is adta a fakuló, sárga lapot a bagolynak, aki elolvasta a költeményt, és a meghatottságtól felindulva ölelte meg a kengurut. Eszébe jutott, hogy a verset Romhányi József írta, és egész este szipogva ismételgette a sorokat.

 Ez opusz?


         A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,

         De az nem lett okos, sőt, inkább ütődött.

         Atyja, a nagy hírű egyetemi dékán,

         Sokat bosszankodott lüke ivadékán.

         Hasztalan korholta: "Magolj, fiam, bagoly!"

         Hiába korholta, intette, kölkét ez csak untatta.

         Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.

         Nem csoda, hogy a halálmadar-vizsgán

         Csak ült és pislogott pislán.

         "Huss!" -rivallt rá az elnök-akadémikus.

         "Szálljon rá egy házra és borítsa gyászba!"

         "Jó!" - mondta a buta bagoly, holott,

         Azt sem tudta, miből lesz a halott.

         Rá is szállt a legelső viskóra,

         És ott üldögélt bóbiskolva.

         Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,

         Mert ez volt bizony a temetői gyászház.

         Így lett a nagyerdő legostobább baglya

         A Huhogányos Akadémia tagja!