A mai meséből kiderül, miért is repült haza Mr. Bagoly valójában. Bernya is beugrik, és hosszan elmerengenek, kinek mit jelent a haza.

Gyorsan kinyitották a Chatterie Cafét, Cirmancs behozta a bagettet és croissant-t, Cirmike bekészítette az első adag kávét, és vajazni kezdte a szendvicseket. A bagoly felült a pultra, és a sajtvágó késsel egyenletes szeleteket vágott egy nagylyukú sárga sajtból. Kisvárta megcsendült az ajtó fölé erősített csengő, és megérkeztek az első vendégek. Cirmike térült-fordult, kávét kínált, szendvicset hozott, a bagoly pedig mindenben segített neki. Amikor az első vendégek elmentek, lett egy szusszanásnyi idejük. Cirmike feltett még egy adag kávét, az órára lesett, negyed tíz múlt, ilyenkor szokott beállítani Bernya, amikor befejezte az ugrálást a patakparton. Vagy néha anélkül is, hogy ugrált volna, egyszerűen besétált Cirmikéhez. A cica többször az ajtóra pillantott, hátha meglátja az üvegen túl feltűnni a kenguru jellegzetes alakját, vagy meghallja a semmivel össze nem téveszthető ugrásokat, de egyelőre senki nem érkezett. Mr. Bagoly egy croissant-t csipkedett, és közben Cirmikét nézte.

- Kit vársz ennyire? – kérdezett végül rá, mert nem lehetett nem észrevenni, hogy a cica percenként az ajtó felé sandít.

- Bernyát – felelte a macska, és mivel nem volt senki a kávézóban, leült az egyik székre, és ő is beleharapott egy süteménybe.

- Bernya a legjobb barátom, amióta ide költöztünk – magyarázta a rokonnak – Bernya, a kenguru. Remélem, ma is meglátogat, és akkor bemutatom neked. Itt dolgozik nem messze – folytatta volna Cirmike, ám ekkor kinyílt az ajtó, és lelépett rajta maga Bernya.

- Bernya! – kiáltott fel Cirmike, és a kenguru elé sietett. Örömében két nagy puszit nyomott az arcára, aztán invitálta, igyon egy kávét. Bernya leült az asztalhoz, a szokásos helyére, ahova mindig ülni szokott, amikor nincs más vendég.

- Mit hozhatok? – kérdezte meg tőle a macskabagoly, és a szendvicsekre mutatott. – Most készítettünk szalámis bagettet, sonkát zsemlét, és a croissant is friss, még langyos. Egyenesen a Ciceró pékségből! – tette hozzá magyarázatképpen. Bernya arca meglepődést tükrözött. Már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor Cirmike visszajött három gőzölgő kávéscsészével, és az asztalra tette.

- Ó, Bernya mindig sajtos szendvicset kér – mondta nevetve, azzal a kenguru elé rakott egy szép hosszú bagettet. Aztán bemutatta Bernyát Mr. Bagolynak. Mr. Bagoly barátságosan köszöntötte a kengurut, és arról érdeklődött, hogyan került Magyarországra. Bernya elmesélte, hogy öt éves volt, amikor az apukáját kinevezték Budapestre nagykövetnek, hosszú évekig itt éltek, aztán Bernya itt maradt, annyira megtetszett neki az ország. Amikor a szüleit Bejrútba szólította a hivatal, ő maradt. Vett egy lakást a Füredi utcában, és azóta itt él, Zuglóban, a svéd bútoráruház mögött, egy tízemeletes panelház legfelső emeletén. Mr. Bagoly érdeklődve hallgatta, majd elmesélte a maga történetét: fióka korában került ki Amerikába, ott nőtt fel, ott eresztett gyökeret, ha lehet ezt magyarul így mondani egy madár esetében.

Kávéztak, reggeliztek, beszélgettek, annyira jól érezték magukat, hogy észre sem vették, lassan itt a dél. Ismét vendégek jöttek a kávézóba, Cirmike felpattant, hogy kiszolgálja a könnyű ebédre vágyókat, Mr. Bagoly pedig segített neki. Amikor a déli roham is lement, Cirmike hátrament mosogatni, a bagoly pedig visszaült Bernyához, aki, szabadnapos lévén szívesen maradt még eszmét cserélni.

- Úgy látom, nehezen bírja Cirmike egyedül a boltot – jegyezte meg a bagoly.

Bernya egyetértett vele, ő is úgy látta, ahogy napról napra nő a kávézó forgalma, a cica egyre kevésbé győzi egyedül. Cirmancs pedig ritkán ért rá segíteni, őt lefoglalták a pénzügyi teendők, a reklám, az árubeszerzés. Cirmike sosem panaszkodott, mindig nyájas volt a betérő vendégekkel, de a kenguru is észrevette, hogy egyre jobban fárad.

Mr. Bagoly megköszörülte a torkát, egészen közel hajolt Bernyához, és halkan beszélni kezdett:

- Tudja, Bernya úr, vagyis, azt hiszem, tegeződhetnénk végre, elvégre én vagyok az idősebb, szóval, tudod, kedves barátom, én ugyan odakint születtem, de egyre többször gondolok arra, nem akarok ott kint meghalni is.

Bernya tagadólag intett a fejével, és biztosította Mr. Bagolyt, hogy a lehető legjobb színben van, és még hosszú évekig fog éjjeli őrjáratokat tenni a házak felett, ám a bagoly lehurrogta.

- Nem, Bernya, én pontosan tudom, hogy nincs olyan sok időm hátra. Érzem a csontjaimban. A tollam fakul, s bármit is mond az uhológus, én tudom, hogy ez már az öregség jele. Hiába mondja Cirmike, hogy az ő házi tejszínjétől majd újra kifényesedik, én tudom, hogy soha többé nem fog már. Látni sem látok olyan jól, hamarosan úgyis nyugdíjazni fognak. A nagy munkaerő-közvetítő cégek már mást kérnek fel az éjjeli fejvadászatra. És én azt szeretném, hogy ahol kibújtam a tojásból, ott térjek majd örök nyugovóra is. Ez az én szülőföldem. Amerika felnevelt, otthont adott, befogadott, de soha, egyetlen pillanatra sem szűnt meg hiányozni Magyarország. Ha idősebb leszel, talán te is megérted.

Bernya megértően hallgatta. Arra gondolt, vajon neki miért nem hiányzik ennyire a szülőhazája. Aztán rájött, hogy ők pár hónapos korában Prágába költöztek, aztán egy rövid időre Krakkóba, utána Pozsonyba, míg végül Budapesten kötöttek ki. Ez volt az első város, ahol Bernya néhány hónapnál tovább időzött. Ausztráliába csak a nyári szünetben ugrottak haza, két-három hétre csupán, és csak egyszer történt meg, hogy egy egész nyarat a nagypapájával tölthetett annak sivatag széli kunyhójában. Mégis megértette a bagoly vágyakozását egykori hazája iránt, és egyetértőn bólogatott, amikor a madár a terveiről kezdett mesélni.

- Arra gondoltam, hogy visszatelepülök ide, Budapestre – folytatta Mr. Bagoly – Ide kérem a nyugdíjamat. Ahogy látom, abból itt remekül megélek. Kibérelek egy kis odút a környéken, egy barátságos, meleg fészket, és ha bírom erővel, nyaranta majd hazarepülök a családomhoz. Itt pedig itt vannak nekem a cicák. Úgy látom, Cirmikének elkelne egy kis segítség. Majd beugrom én, ha szükség van rám. Pardon, ezt nem tudtam kihagyni – kacsintott a kengurura, aki értette a viccet – Szabadidőmben pedig körbenézek Budapesten. Annyi minden változott, és alig emlékszem valamire. De jó lesz – merengett el. Bernya is hazagondolt, hogy talán meg kellene látogatnia a szüleit. És szeretett gondolt választott hazájára is, amely éppúgy befogadta és otthont adott neki, mint Mr. Bagolynak Amerika. Gondolataikból Cirmike ébresztette fel őket, aki, a mosogatással végezvén, újabb adag kávét, és néhány ebédre való szendvicset hozott nekik. Leült az asztalhoz, és Mr. Bagoly mesélni kezdett neki a terveiről. Biztosította a cicát, nem akar az ő nyakukon maradni, saját kis bérleményt akar, a kávézóban pedig szívesen segítene.

Cirmike nagyokat nyelt, nem csak a szendvicsből, mert végre megértette, hogy a kedves rokon sokkal, de sokkal jobban szereti őket, mint az első este gondolta, és valójában nem koloncnak a nyakukra érkezett, hanem segítségnek. Hálásan mosolygott a bagolyra, és este, hazafelé menet vettek egy hirdetésújságot, hogy együtt keressenek kiadó odúkat Mr. Bagoly számára.