2015. feb 23.

Amikor Bernya kiskenguru volt

írta: Oláh Katalin
Amikor Bernya kiskenguru volt

Hogy kerül a csizma az asztalra? Egy kenguru meg éppen a Füredi utcába? Az első fejezetből ez is kiderül!

Bernya 5 éves kora óta élt Magyarországon. Ausztráliában látta meg a napvilágot, itt bújt ki pár hónaposan az anyukája erszényéből, és itt lakott a szüleivel az óvodáskora végéig. Bernya apukája diplomata volt, Bernya születése előtt sokáig Prágában volt konzul, aztán a szülők megint Ausztráliában telepedtek le, és Bernya már itt, Brisbane-ben született. Erről az időszakról nem volt sok emléke a kengurunak. A nyarakat mindig a nagypapájánál töltötte, aki a vadonban élt, a sivatag szélén, és Bernya számára ismeretlen nyelven beszélt, az angolt csak törte. A kis Bernya szívesen hallgatta a nagyapja történeteit bennszülöttekről, őslakosokról, a sivatagi életről, és arról álmodozott, hogyha nagy lesz, majd ő is kiköltözik egy kunyhóba a sivatag szélére, közel a nagyapjához, és egész álló nap csak nézelődik. Hiszen a vadonban annyi érdekesség van! Bernya csodálta a szabadon ugráló kengurukat, vagy csak leült egy buckára, és nézett a sivatag irányába. A nagyapja a lelkére kötötte, nehogy egyedül bemerészkedjen a sivatagba, hiszen annak tapasztalt kenguruk is csak csoportosan, lehetőleg egy bennszülött vezetésével vágtak neki. Bernya szót fogadt, és csak bámulta naphosszat a homokdűnéket. A nagyapja megígérte, hogyha 18 éves lesz, elviszi magával egy sivatagi túrára. Az élet azonban másképp hozta. Amikor Bernya 5 éves lett, az apukája ismét külföldi megbízatást kapott, ezúttal Budapestre. Megmozgatott minden követ, hogy ő lehessen a magyar kenguru-nagykövet. Bernya nehéz szívvel búcsúzott imádott nagypapájától, aki azonban biztatta a kis kengurut, hogy a világ másik végére költözni legalább akkora kaland, mint a sivatag szélén egy kunyhóban lakni.

Így került Bernya öt éves korában Magyarországra. Hogy azóta mi mindent csinált itt? A mesekönyvből ezt is megtudhatod!

kenguoviEgy óvodáskori csoportkép. Kissé elmosódott, homályos, mert már régi, és a tengervíz megrongálta. Megtalálod rajta Bernyát?

Szólj hozzá

olvass bele!